hello@krisztinacsiki.com     +36 20 570 6654
Krisztina Csiki
CímlapÚjdonságok • A coaching-ról I.: Miért lettem coach, mi az a coaching, és miért népszerű szakma?

A coaching-ról I.: Miért lettem coach, mi az a coaching, és miért népszerű szakma?

(olvasáshoz szükséges idő: 6-7 perc)

Még nem is olyan régen, néhány évvel ezelőtt nekem személy szerint halvány lila dunsztom sem volt a coaching fogalmáról. Nagyjából a tanácsadással egy kupacba pakoltam, a “mondvacsinált kategóriába”. Oda, ahol azok élnek, akik a semmiből csinálnak pénzt, és azt a semmire kapják. Aztán 2018-2019 környékén egy kedves barátném révén belekerült a tudatomba, de még akkor is csupán annyit érzékeltem az egészből, hogy neki nagyon fontos; az, hogy az előítéleteim nagy része szertefoszlott, a kettőnk közti mély kapcsolatnak volt köszönhető. Én magam akkor még nem éreztem azt, hogy bármi dolgom lenne a coachinggal. Ezután – filmszakadás, és snitt a pandémia idejére, amikor a koromból kifolyólag (Erikson-i fejlődési fázisba tökéletesen beleillő módon) nálam is beütött az életközépi válságnak nevezhető “mindenből elegem van, valami újra vágyom” életérzés munka terén.

Ha hátrafelé nem megy, megpróbálom előre!

Amikor a fenti barátném Angliában jelentkezett egy coach képzésre, az ő lendületét kihasználva, és az ő motiváltságából inspirálódva én is megtettem ugyanezt itthon. Életem egyik legjobb (ha nem a legjobb) döntése volt… de erről később írok majd külön cikkben.

Az élethosszig tartó tanulás és fejlődés mottója alatt, az azóta eltelt két év (és 5 hónap) számos képzéssel gazdagította a szakmai tudásomat; idén január végén zárult életem első posztgraduális egyetemi képzése, a második pedig még zajlik. De mivel számomra mindennek az alfája a coaching volt; s mivel aktívan gyakorolom, illetve sokszor megtapasztaltam már a jótékony hatásait mind a magam életében, mind a klienseim visszajelzései alapján, szeretnék megosztani néhány gondolatot azokkal, akik kíváncsiak a coaching módszertanára, illetve azokkal is, akik szerint a coaching nem ér semmit. Akár egyik, akár másik csoporthoz tartozol, köszönöm neked, hogy ezt elolvasod!

Hol, mikor, kicsoda?

A coaching a sport- illetve az üzleti világban gyökerezik. Magát a coaching szót az Oxford Szótár használta először 1830-ban, a definíciónál pedig “edző” vagy “oktató” jelentést társított hozzá. Az angolszász kultúrában a coach jelenthet sportedzőt és személyiségfejlesztői folyamatban támogatást nyújtó “mentális edzőt” is, és ez a kettősség a legszebben a Ted Lasso c. sorozatban mutatkozik meg, hiszen Ted nem csak fociedző, hanem a környezetében élők erőforrásaira, erősségeire koncentráló mentális segítő szakember; talán ennek a kettősségnek köszönhető, hogy ha kimondjuk ezt a szót, sokan arra asszociálnak, hogy majd jön valaki, aki megmutatja / megmondja nekik a tutit.

Az üzleti és életvezetési coaching azonban eltér a sportedzői tevékenységtől. A coaching módszertanát az 1980-as években dolgozta ki egy Thomas J. Leonard nevű pénzügyi tanácsadó, aki rájött arra, hogy a klienseire tartósabb hatással tud lenni puszta financiális tanácsadás helyett olyan attitűddel, ami az adott illető saját belső működésére világít rá, illetve ami támogatást ad a kliens belső erőforrásainak a kiaknázásához.

(Itt párhuzamot lehet vonni Carl Rogers kanadai pszichológus tevékenységével, akit a páciensközpontú terápia atyjaként tartanak számon, mivel a pszichoterápia azon vonulatát hozta létre, ami a páciens bevonásával, vagyis aktív részvételével éri el a személy pszichopatológiáinak a hatékony kezelését.) Leonard kidolgozott tehát egy módszertant a kliensei hatékonyabb megtámogatására, és elsőként alapított coach képzőt is, majd az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség, International Coaching Federation) megalapításában is fontos szerepet vállalt. Látható, hogy a coaching az üzleti világból indult el, majd terjedt el egyre jobban az Államokban a magánszférában is, illetve később világszerte.

Létra a belső erőforrásokhoz

A business környezetből és a vezetők támogatásából kiinduló módszertan, ma már life coaching, azaz életvezetési coaching formában mindenki számára elérhető, mint relatíve gyors lefolyású, költséghatékony és hathatós eredményeket hozó egyéni személyiségfejlesztési folyamat. Napjainkban a coachok több, önszabályozó és szakmai fejlődést lehetővé tevő szerveződéséshez kapcsolódhatnak, és lássuk be, a coaching mint szakma meglehetősen népszerűnek számít.

Miért népszerű?

Nos, ha a keresőbe beírjuk a “coach képzés” kifejezést, érdemes több napot szánni a felugró eredmények átbogarászására. És ezek csak a magyar nyelvűek! Anyagi keretektől, szakmai szerv általi akkreditációtól, módszertani sajátosságoktól függően választhatunk kétnapos tanfolyamot, több napos kurzust, vagy több szemeszteres posztgraduális egyetemi képzést. Előfeltétel a legtöbb nem egyetemi képzésnél nincs, legfeljebb egy beszélgetés zajlik le az oktatók és a jelentkezők között. A magukra és a szakmaiságukra adó, ICF / EMCC által akkreditált coach képző intézmények személyes beszélgetéssel, motivációs bemutatkozással szűrik ki, hogy a képzésre jelentkezők mentális felkészültsége, érzelmi intelligenciája megfelelő-e a képzés elvégzéséhez. A coach képzés jelentős részét önismereti fejlesztés teszi ki: a szakember ugyanis csak akkor tud objektív maradni a nehezebb szituációkban, ha rálát a saját vakfoltjaira, és nem vonódik be a kliens témájába. (Ez egyébként más segítő szakemberekre is ugyanígy érvényes.) Az önismereten túl a hangsúly a coach skillek (készségek) és módszertani technikák elsajátítására tevődik. A komoly, egyetemen kívüli képzések nagy része 100-150 órát vesz igénybe, és 500-900 ezer forintból kijön. Nem kevés pénz, de befektetésnek kiváló, hiszen a mai piacon egy 60 perces coaching óra a szakember képzési szintjétől, tapasztalati idejétől és az akkreditációk szintjétől függően 25.000 ft-tól 65.000 ft-ig terjed. (Más kérdés, hogy nem minden coach kér ennyit, hiszen a megélhetés biztosítása érdekében úgy érzi, hogy lejjebb kell vinnie a határt. Az is fontos tény, hogy a coachingot gyakoroló szakemberek közül azok kérnek 50 ezer körüli óradíjat, akik már több száz, vagy akár több ezer coaching órát nyújtottak és rendkívüli tapasztalattal, illetve magas szintű akkreditációval rendelkeznek, no meg nem kevés továbbképzéssel gazdagították a tudásukat.) A fentieket elolvasva felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem mindenki megy coachnak, ha ennyire könnyű megtanulni a szakmát, ha ilyen gyorsan megy, és ha ilyen jól lehet vele keresni? És ugye, bárkiből lehet coach, meg lassan lesz is… A cikksorozat második részében a tévhitekről lesz szó, többek között arról, hogy ad-e tanácsot a coach.

2025.03.07

Csiki Krisztina

Szakmai

Rólam

Csiki Krisztina vagyok, tranzakcióanalízis és Gestalt alapokkal dolgozó coach, személyiségfejlesztő tréner. Hiszek abban, hogy a folyamatos önképzés egyben mély önismeret is, ami a belső erőforrások hatékony kiaknázásához vezet. Legyél jól - és legyél jobban! Ha szeretnél tenni magadért, akkor az elmélyült önfejlesztéshez válaszd az egyéni coachingot, a gyakorlatias képességfejlesztéshez pedig a kiscsoportos tréningek egyikét.

Szolgáltatások

Gestalt Coaching

Gestalt Coaching

Coaching a tartós változáshoz

Részletek
Karrier Coaching

Karrier Coaching

Pályaváltáshoz, karrierrel kapcsolatos dilemmákhoz

Részletek
“Mindenki nyertes”: Konfliktuskezelés workshop

“Mindenki nyertes”: Konfliktuskezelés workshop

A sikeres, kapcsolaterősítő kommunikáció eszközei

Részletek
“Kiállok magamért”: Asszertivitás workshop

“Kiállok magamért”: Asszertivitás workshop

Érdekérvényesítés kapcsolaterősítéssel

Részletek

"Iránytű": Női személyiségfejlesztő workshop

Önismeret és személyiségfejlesztés női csoportban

Részletek

"A benned szunnyadó művész": Kreativitás workshop

Önismeret, alkotói kreativitás erősítése.

Részletek