„Nem dolgom mások élete felől ítéletet mondani! Egyedül felőlem, egyedül a magam útja felől kell döntenem, választanom.” (Hermann Hesse „Sziddhárta”, 1922)

„A mesék végső soron olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy az ember élete során bármikor több lehet annál, mint amit az adott pillanatban éppen él.” (Boldizsár Ildikó)

Egészen fiatal korom óta az érdekelt a legjobban a világból, hogy az embereket mi mozgatja, mi teszi boldoggá és mi okozza bennük a szomorúság állapotát. Mivel másokhoz nem kaptam használati utasítást, saját belső működésemre koncentráltam, aminek a megfejtésére naplóíráshoz és saját történetek írásához folyamodtam; ez a történetek általi önismereti út a mai napig tart, hiszen amikor nem írom a történeteket, akkor fejben szövöm azokat, vagy pszichológiai tartalmú filmek, sorozatok révén követem a komplex karakterek sorsát. Gondolkodásomra hatottak többek között az irodalom területén a realista Thomas Hardy, az újromantikus Hermann Hesse és a modernista Patrick White, de ugyanúgy említhetném a képzőművészet képviselői közül az expresszionizmus óriását, Edvard Munch-ot és a filmművészet nagy humanistáját, Charlie Chaplint.

Meggyőződésem, hogy a művészet tükröt tart elénk, és általa feldolgozhatjuk életünk legnagyobb konfliktusait, mert szembesít minket azzal, ami elől menekülni próbálunk. Minden műalkotás történetekre épül; benne rejlik a művész saját, beleszövött fejlődéstörténete vagy annak egy kis szegmense, a műalkotást befogadó illető személyes története, melyet rávetít az eredeti alkotásra, végül pedig egy mítosz, amit az emberiség kollektív tudata hozott létre és amely időről időre ciklikusan felbukkan egy-egy műalkotásban. Történeteink újra meg újra ismétlik önmagukat, azonban a Te történeted egyedülálló, hiszen a körülmények, események és azok érzelmi vetülésének a végtelen számú variációja olyan folyamatot eredményez, amit csak Te élhetsz meg. A történeted főszereplője Te magad vagy, és fejlődéstörténeted útján sokféle támogatásra számíthatsz: a rokonaidéra, a barátaidéra, az élettársadéra, a kutyádéra (igen!), de még azokéra is, akik látszólag antagonistákként lépnek fel, hogy akadályozzák a Te haladásodat.

A coaching révén megértettem azt, hogy a világ megváltása velem kezdődik, ahogy azt is, hogy a saját (örökölt, a szüleimtől kapott és a külvilág által alakított) jellemző tulajdonságaim valójában értékek, illetve egy metaforával szemléltetve, apró lámpások. Ezeknek az apró lámpásoknak mindegyike külön fajta fénnyel rendelkezik, és külön színű kincseket képes megvilágítani; ott sorakoznak a belső fészeremben és a tudatalattim mindig jó ösztönnel tudja, hogy éppen melyiket kell felkapni egy-egy adott probléma vagy konfliktus idején, a leghatékonyabb megvilágítás érdekében.

Tanulmányaimat humán területen végeztem. Az idegen nyelvek szeretetéből adódott, hogy az ELTE angol szakára jelentkeztem, ahol elsősorban az irodalmi barangolások révén tovább fejlesztettem az empátiámat és elfogadásomat. „Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz” mondta Békés Márta költő; ezt nap mint nap megtapasztalom, és hálás vagyok a bátyámnak, aki önszorgalomból a nulláról indulva megtanított az angol nyelvre. Gimnazista koromra négy nyelvvel volt viszonyom, és azóta is élvezettel kezdek bele egy-egy nyelv tanulásába. (Más kérdés, hogy többnyire megállok a kezdő szint után, mert nincs kapacitásom és energiám a folytatáshoz.) A szüleim vállalkozásában nagyszerűen kamatoztattam az angol tudásomat, majd a férjemet is az angol nyelvnek köszönhetően ismertem meg. Érettségi előtt kezdtem el magyar nyelvre fordítani művészfilmeket egy magán filmklub számára. Ezzel nagyjából egy időben ébredt fel bennem az írás iránti komoly vágy, és elkezdtem dolgozni egy angol nyelvű regényen, amit hosszú szünet után, nagy sokára, 2021-ben engedtem önálló útjára az Amazon piacterén. (Az érdeklődők számára megosztom a linket, ahol az Amazon aloldalakra kattintva bele lehet olvasni, illetve meg lehet vásárolni elektronikus és nyomtatott formátumban.)

A pandémia, illetve a háború kitörése sokunk számára hozott régóta magukra várató felismeréseket. Ami évek óta foglalkoztatott, az felszínre tört és a kényelmi állapot, amit úgy megszerettem (illetve megszoktam) immár nem nyújtott megelégedést. Nem leltem örömömet az irodai munkavégzésben, és nem láttam lehetőséget fejlődésre, előre lépésre az akkori kereteken belül, ezért részben belső indíttatásból, részben baráti ösztönzés hatására megfogalmazódott bennem a segítő szféra felé indulás vágya.

És megtettem az első lépést.

Nem volt könnyű. Aki szeretné elolvasni az önismereti utazásom rövid ismertetését, amit a coach képző vizsga részeként prezentáltam, kattintson ide. Nincsenek illúzióim, és nem hajszolom a tökéletességet, viszont a fejlődés folyamatos, és az ebből fakadó elégedettséget semmilyen külső körülmény nem ingathatja meg. Őszinte vágyam, hogy ezt a belső elégedettséget minél több kliensem megtapasztalhassa. A világ megváltása ugyanis mindig bentről kifelé indulva, saját magunkban kezdődik!